Világ (25 Oldal)

GDP-arányos támogatást akar a nyugati országoktól Zelenszkij
Zelenszkij elnök arra kérte a nyugati partnereket, hogy GDP-jük 0,25 százalékát fordítsák az ukrán fegyvergyártás támogatására, miközben az ország fegyvergyártási technológiák exportjára készül.
10:32 Június 22, 2025
Politika
417
1 хвилина

Irán telefonos tárgyalásokat folytatott az Egyesült Államokkal az Izrael elleni harci cselekmények alatt
Donald Trump különmegbízottja, Steve Witkoff, valamint Irán külügyminisztere, Abbas Araghchi több alkalommal is közvetlen telefonos tárgyalásokat folytattak azóta, hogy Izrael a múlt héten megkezdte a Nép, mint oroszlán nevű katonai műveletét.
08:35 Június 22, 2025
Politika
765
1 хвилина

Svédország jóváhagyta a védelmi kiadások növelését
A svéd kormány a napokban az összes parlamenti párttal együtt egyhangúlag megállapodott az ország védelmi költségvetésének példátlan növelésében, jelentette be az ország védelmi minisztériumának sajtóosztálya.
19:27 Június 21, 2025
Politika
437
1 хвилина

Irán nyíltan kimondta, nem tudnak megbízni a támadásra készülő Egyesült Államokban
Abbas Araghchi iráni külügyminiszter élesen bírálta az USA a nemzetközi tárgyalások hitelességének aláásása miatt, és kijelentette, Teherán immár nem tudja, miként bízhatna meg Washingtonban.
18:10 Június 21, 2025
Politika
481
1 хвилина

Izrael szerint évekkel késleltették Irán atomfegyver-programját
A június 13-án megindított nagyszabású offenzíva óta „értékelésünk szerint legalább két-három évvel sikerült hátráltatnunk annak esélyét, hogy Irán atombombát szerezzen” – nyilatkozta Gideon Szaár izraeli külügyminiszter a német Bild lapnak adott ...
14:47 Június 21, 2025
Politika
714
1 хвилина

Putyin Ukrajnától a népszavazások elismerését és semlegességet követel, és új háborúval fenyegetőzik
Vlagyimir Putyin orosz diktátor azt követeli Ukrajnától, hogy ismerje el a megszállt területeken tartott úgynevezett „népszavazások” eredményeit, miközben ismét új háborúval fenyegetőzik.
14:25 Június 21, 2025
Politika
1036
1 хвилина

Politico: Rutte jelentős átszervezést kezdett el a NATO-n belül
Mark Rutte, a NATO főtitkára jelentős átszervezést indított a szövetség adminisztratív struktúrájában, amely magában foglalja két hadosztály megszüntetését és több tucat pozíció leépítését a brüsszeli központban, számolt be a Politico
12:03 Június 21, 2025
Politika
435
1 хвилина

Észtországban újra jóváhagyták az orosz agressziót támogató egyházakat érintő korlátozó intézkedésekről szóló törvényt
Az észt parlament szerdán elfogadta a templomokról és plébániákról szóló törvény módosításainak új változatát, amely a más állam elleni agressziót támogató egyházi intézményekre vonatkozik, számolt be az észt törvényhozás sajtóosztálya.
11:02 Június 21, 2025
Politika
432
1 хвилина

Putyin: Ukrajnának nincs piszkos bombája, de ha lesz, akkor katasztrofális lesz a válasz
Oroszországnak nincs bizonyítéka arra, hogy Ukrajna piszkos bombát próbálna létrehozni – jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin.
08:27 Június 21, 2025
Politika
549
1 хвилина

Putyin: Oroszország nem tervezi Szumi elfoglalását, de ez nem zárható ki
Vlagyimir Putyin orosz diktátor kijelentette, hogy Oroszország nem tervezi Szumi elfoglalását, de „nem zárja ki” ezt a lehetőséget.
22:08 Június 20, 2025
Politika
700
1 хвилина

Erdőtűz pusztít Oregonban – Tömeges evakuálás és útlezárás a Columbia szurdokban
Egy oregoni erdőtűz következtében több száz lakóházból kellett evakuálni a lakosokat, és mintegy 32 kilométeres szakaszon lezárták az autópályát a Columbia folyó szurdokában, a népszerű turisztikai célpontok, Hood River és The Dalles között.
19:13 Június 12, 2025
Események
626
1 хвилина

Kiállt a béke mellett, majd házi őrizetbe került az egyik utolsó orosz ellenzéki politikus
Házi őrizetbe helyezte a Pszkovi Városi Bíróság Lev Sloszberget, a Jabloko ellenzéki párt alelnökét, akit az orosz hadsereg lejáratásával vádolnak egy nyilvános YouTube-vita miatt.
19:00 Június 12, 2025
Események
633
1 хвилина

Több mint 4 milliárd dollárnyi veszteséget okoztak az MI-vezérelt kriptovaluta-csalások tavaly
Tavaly 4,6 milliárd dollárnyi veszteséget okoztak világszerte a mesterséges intelligencia által támogatott kriptovaluta-csalások – derül ki a Bitget kriptotőzsde, a SlowMist és az Elliptic blokkláncbiztonsági cégek közös jelentéséből.
17:21 Június 12, 2025
Események
385
1 хвилина

Szörnyű repülőgép-tragédia Indiában, 242 utassal zuhant le egy Boeing (videó)
Balesetet szenvedett az Air India járata csütörtökön India nyugati részén, Ahmadábád repülőterénél. A repülőgépen több mint száz utas tartózkodott. A repülőgép-baleset a felszállás után nem sokkal következett be.
16:00 Június 12, 2025
Események
677
1 хвилина

Téli vihar pusztít Dél-Afrikában: csaknem ötvenen meghaltak már
A téli időjárás áradásokat idézett elő a Dél-afrikai Köztársaságban, a természeti katasztrófának eddig 49 halálos áldozata van – jelentette be szerdán a helyi kormány.
10:44 Június 12, 2025
Események
464
1 хвилина

Tomboló erdőtüzek Kanadában – több száz riasztás, tűzriadó és evakuálás fenyeget
Kanadában kedden több mint 220 tűzesethez riasztották a tűzoltókat országszerte, ezeknek csaknem a felét már nem lehetett megfékezni. Az országban jelenleg kiterjedt erdőtüzek pusztítanak, ezért tűzriadó készültséget rendeltek el, és egyes térsége...
08:55 Június 12, 2025
Események
590
1 хвилина

Olaszországban egy ismeretlen személy megtámadta azokat az önkénteseket, akik aláírásokat gyűjtöttek Ukrajna EU-csatlakozásáért
Az olaszországi Riminiben június 7-én, szombaton egy ismeretlen férfi megtámadta a People for Ukraine szervezet helyi fiókjának önkénteseit, akik aláírásokat gyűjtöttek Ukrajna az Európai Unióhoz való gyorsított csatlakozásáért.
21:39 Június 11, 2025
Események
952
1 хвилина

Kijárási tilalmat vezettek be Los Angelesben: őrizetbe veszik a szabálysértőket
Kijárási tilalmat és vészhelyzetet hirdettek Los Angeles belvárosában a bevándorlási hatóságok illegális bevándorlók elleni intézkedései nyomán kirobbant tüntetések következtében – közölte a város polgármestere.
19:32 Június 11, 2025
Események
1129
1 хвилина

Videójátékokból készített hamis ukrajnai háborús klipek vezettek félre milliókat
Az ukrán biztonsági szolgálat által június 1-jén végrehajtott Pókháló hadműveletet állítólagosan bemutató videókat széles körben megosztották az interneten.
17:48 Június 11, 2025
Események
880
1 хвилина

Dezinformációkkal bombázzák az oroszok a hadifoglyok hozzátartozóit, hogy lejárassák az ukrán hatóságokat
Újabb híváshullámot regisztráltak az ukrán hatóságok, amiben ismeretlenek arra biztatják a hadifoglyok hozzátartozóit, hogy elektronikus úton vegyék fel a kapcsolatot különféle hazai és nemzetközi szervezetekkel a fogságban lévő rokonaik érdekében...
11:34 Június 11, 2025
Események
1031
1 хвилина

Fókuszban a kárpátaljai nők lelki egészsége (videó)
Brüsszelben szervezett konferenciát Ferenc Viktória, a Fidesz–KDNP kárpátaljai származású európai parlamenti képviselője. Az eseményt az Európai Mentális Egészség Hete apropóján rendezték meg, amelynek középpontjában az Ukrajnában élő nők lelki eg...
17:10 Május 23, 2025
Közélet
801
1 хвилина

Amerikai hírszerzés: Oroszország nukleáris rakétákat telepít a vadászgépekre
Oroszország új, taktikai nukleáris robbanófejjel ellátott irányított légi-rakétát vezet be. MiG-ekre és Su-típusú vadászgépekre telepítik őket, áll az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának Hírszerző Ügynöksége és a The War Zone jelentésében.
10:55 Május 23, 2025
Közélet
1027
1 хвилина

A cukorbetegség egy új formáját azonosíthatták
A cukorbetegség nem egyetlen betegség, hanem több, egymástól különböző típus összefoglaló neve. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már egyre pontosabban meg lehet határozni, hogy melyik formával állunk szemben. Az 5-ös típusú cukorbeteg...
22:14 Május 22, 2025
Közélet
755
1 хвилина

Filmek betiltásával ösztönöznék a nőket gyermekvállalásra Oroszországban
Oroszország korábban elfogadta a törvényt, amely betiltaná azokat a filmeket, amelyek a „tudatos gyermekvállalástól való elzárkózást” népszerűsítik. Most kiderült, szeptembertől lép érvénybe a rendelet, többek között a Harry Potter-filmsorozatot i...
20:01 Május 22, 2025
Közélet
1025
1 хвилина

Bandaháború miatt hétszáz vadállatot kell áttelepíteni egy mexikói rezervátumból
Mexikó északnyugati részén 700 vadállatot át kell telepíteni egy rezervátumból a rivális bűnszervezetek gerjesztette erőszakhullám miatt – közölte szerdán az Ostok Sanctuary vadaspark alapítója.
18:00 Május 22, 2025
Közélet
781
1 хвилина

Aktuális (2025.05.22) Brüsszelben tartottak konferenciát a kárpátaljai magyar nők mentális egészségével kapcsolatban (videó)
Az Európai Mentális Egészség Hete apropóján szerveztek konferenciát Brüsszelben „ Kockázatnak kitett mentális egészség a nők körében. Az Ukrajnában élő kárpátaljai nők rezilienciája” címmel.
17:00 Május 22, 2025
Közélet
901
1 хвилина

Jókai nyomában – Kárpát-medencei találkozások Komáromban (videó)
Komárom Város, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Komáromi Jókai színház közös akciója volt az a kétnapos tanulmányút , amely során 40 anyaországi, vajdasági, erdélyi, muravidéki és kárpátaljai újságíró látogatott Komáromba, a Jókai 20...
16:10 Május 22, 2025
Közélet
747
1 хвилина

Meseudvar a Csukás Meserádióval és Szalóki Ágival a torockói Duna Napokon
Meseudvar és a Csukás Meserádió mesekuckója várja a gyerekeket a Duna Napokon. Az összmagyarság ünnepére hagyományosan sok nagycsalád látogat el, kisebb-nagyobb csemetékkel. Torockón kincskereséssel, kézműves foglalkozásokkal, mesés történetekkel ...
21:28 Május 21, 2025
Közélet
592
1 хвилина

Három év tárgyalás után elfogadták a WHO járványügyi egyezményét
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlése kedden Genfben elfogadta azt a mérföldkőnek számító globális megállapodást, amely lehetővé teszi a lehetséges jövőbeli világjárványokra történő jobb felkészülést.
17:36 Május 21, 2025
Közélet
1172
1 хвилина

Kárpátalján indult a Déryné Program Határtalan Programja (videó)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával megvalósuló Déryné Program Határtalan Programja immár kilép Magyarország területéről. Ezt a tárca művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára jelentette be a beregszász...
13:00 Május 21, 2025
Közélet
1036
1 хвилина

Az arany ára történelmi rekordot döntött meg – több mint 3200 dollár unciánként
Az arany ára a történelem során először lépte túl a 3200 dollárt unciánként. Ennek oka a dollár esése, valamint az Egyesült Államok és Kína közötti növekvő kereskedelmi feszültségek miatt növekvő aggodalom, számolt be a Reuters.
12:37 Április 12, 2025
Gazdaság
1121
1 хвилина

Kína visszavágott Trumpnak, 125 százalékra emelték az amerikai árucikkekre kivetett importvámot
Kína válaszul az amerikai vámemelésre 125 százalékra emelte az amerikai árucikkekre kivetet vámot – jelentette be pénteken a kínai államtanács vámügyi bizottsága.
10:30 Április 12, 2025
Gazdaság
856
1 хвилина

A korábban gondoltnál is jobban szenved a román gazdaság
A tavalyi év végén nagyobb volt a lassulás, mint azt korábban gondolták. Ez a teljes tavalyi román növekedést is lejjebb húzta.
22:29 Április 11, 2025
Gazdaság
829
1 хвилина

Két németországi Bosch-gyár is bezár a válság miatt
A jelenlegi gazdasági válság, a visszaeső építőipar és a fogyasztói óvatosság következtében a Bosch két üzemét is bezárja Németországban: az egyiket Zebenitzében (Szászország), a másikat Leinfelden-Echterdingenben (Baden-Württemberg). A döntés töb...
22:07 Április 11, 2025
Gazdaság
1463
1 хвилина

Az Európai Unió felfüggeszti a tükörvámok bevezetését az USA-val szemben
Az Európai Unió a Fehér Ház ugyanezen döntésére válaszul úgy döntött, hogy 90 napra felfüggeszti a tükörvámok bevezetését az Egyesült Államokkal szemben, jelentette be Ursula von der Leyen.
20:06 Április 11, 2025
Gazdaság
1000
1 хвилина

Smihal: 2025 végéig meghosszabbították Ukrajna „szállítási vízummentességét” az EU-val
Az ukrán kormány 2025 végéig meghosszabbította az Európai Unióval kötött „szállítási vízummentességről” szóló megállapodást, amely lehetővé teszi az ukrán fuvarozók számára, hogy külön engedélyek nélkül továbbra is végezhessenek közúti árufuvarozá...
12:55 Április 11, 2025
Gazdaság
1866
1 хвилина

Miközben Musk, Bezos és Zuckerberg dollárszázmilliárdokat buktak, van egy ember, aki óriásit kaszált
Miközben a világ leggazdagabbjai dollármilliárdokat veszítenek Donald Trump új vámpolitikája miatt, Warren Buffett vagyona 2025-ben már 12,7 milliárd dollárral nőtt. A veterán befektető okos lépésekkel – részvényeladásokkal és rekordösszegű készpé...
22:05 Április 10, 2025
Gazdaság
1212
1 хвилина

Trump aláírta a rendeletet, amely egyszerűsíti az amerikai fegyverek exportját
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke április 9-én, szerdán aláírta azt a végrehajtói rendeletet, amely előírja a katonai technológia exportjára vonatkozó szabályok felülvizsgálatát, hogy megkönnyítse az amerikai fegyverek külföldi eladását.
20:11 Április 10, 2025
Gazdaság
1211
1 хвилина

Az amerikaiak több mint 70%-a arra számít, hogy emelkedni fognak az árak Trump tarifái miatt
Az amerikaiak több mint 70%-a arra számít, hogy a legtöbb áru ára emelkedni fog a Donald Trump elnök által bevezetett példátlan vámok következtében.
17:32 Április 10, 2025
Gazdaság
749
1 хвилина

Beszáll a vámháborúba Európa: megszavazták az ellencsapást Trump vámjaira az uniós kormányok
Az Európai Unió tagállamai megszavazták az Európai Bizottságnak az Egyesült Államokkal szembeni kereskedelmi ellenintézkedések bevezetésére vonatkozó javaslatát – tájékoztatott az uniós bizottság szerdán.
12:55 Április 10, 2025
Gazdaság
751
1 хвилина

Megtámadták és kirabolták a korábbi olasz futballsztárt, Roberto Baggiót
Hazája egyik legnagyobb futballikonja a spanyol – olasz Eb-mérkőzést nézte, amikor rablók hatoltak be vidéki házába.
17:50 Június 22, 2024
Sport
1561
1 хвилина

Csak érvénytelen gólra futotta a csúcsrangadón, Griezmann a világ összes helyzetét kihagyta
Izgalmas csatát, támadófocit és gólokat ígért előzetesen a Hollandia–Franciaország összecsapás, a csoportmeccsek egyik nagy rangadója ugyanakkor csak az első kettőt hozta. A világsztárok egy pörgős, sok helyzetet hozó meccset játszottak egymás ell...
00:28 Június 22, 2024
Sport
1877
1 хвилина

Lewandowski sem tudott segíteni a lengyeleken, 3-1-re nyertek az osztrákok
Ausztria a továbbjutáshoz, Lengyelország a kieséshez került közelebb péntek este.
21:22 Június 21, 2024
Sport
1420
1 хвилина

Hátrányból fordított, és győzte le a szlovákokat Ukrajna
Az ukrán válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a szlovákokat a németországi labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának második fordulójában, pénteken.
18:20 Június 21, 2024
Sport
2431
1 хвилина

Az Európa-bajnokságtól való visszalépéssel fenyegetőznek a szerbek
A szerb szövetség főtitkára, Jovan Surbatovics azzal fenyegetőzik, hogy válogatottjuk visszalép az Európa-bajnokságtól abban az esetben, ha az UEFA nem bünteti meg súlyosan az albánokat és a horvátokat.
13:21 Június 21, 2024
Sport
2241
1 хвилина

Csak Calafiori tudott kifogni Donnarummán – öngóllal verték a címvédőt a spanyolok
A labdarúgó Európa-bajnokság B-csoportjának 2. fordulójában a háromszoros Európa-bajnok Spanyolország 1–0-ra legyőzte a címvédő olasz válogatottat.
00:13 Június 21, 2024
Sport
1521
1 хвилина

Pontokat bukott a világsztárokból álló Anglia Dánia ellen az Eb-n
A világsztárokból álló Anglia 1-1-es döntetlenre volt képes Dánia ellen az Európa-bajnokság második csoportmeccsén.
21:20 Június 20, 2024
Sport
1937
1 хвилина

A 95. percben mentett pontot Szerbia Szlovénia ellen
A szerb válogatott hosszabbításban szerzett góllal 1–1-es döntetlent játszott a szlovén csapattal a németországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának második fordulójában. A szlovénok így két kör után két ponttal állnak, míg a szerbek eggyel.
19:58 Június 20, 2024
Sport
1446
1 хвилина

Shaqiri álomgólja egy pontot hozott a svájciak konyhájára Skócia ellen
Svájc 1–1-es döntetlent játszott Skóciával a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, így nagy lépést tett a továbbjutás irányába az A csoportban. A jelenleg nulla pontos magyar válogatott vasárnap a skótokkal mérkőz...
00:26 Június 20, 2024
Sport
1560
1 хвилина

Magyarország kikapott a németektől
Már csak minimális az esély a továbbjutásra. A magyar válogatott nem bírt a házigazdákkal.
21:11 Június 19, 2024
Sport
1482
1 хвилина

Példa nélküli honfoglaláskori elit kincsek rejtőztek Pátyon
Különlegesen ritka, egyedülálló leletekre bukkantak a Ferenczy Múzeum és a Salisbury Régészeti Kft. munkatársai, akik közösen tártak fel egy területet a budapesti agglomerációban található Páty területén, egy ipari beruházást megelőzően.
21:30 Július 7, 2022
Történelem
3805
1 хвилина

Ókori híd romjai bukkantak elő az alacsony vízállású Tiberis folyó medréből
Nero császár korából, vagyis az első századból származó híd maradványai tűntek elő az olasz főváros folyója medréből, amelynek vízszintje minimálisra csökkent a rendkívüli szárazságban - jelentette a La Repubblica római napilap kedden.
21:46 Július 6, 2022
Történelem
5158
1 хвилина

Ezer éves perui vályogvárosban lapult a díszes faszobor
A régészek egy fából készült szobrot tártak fel Chan Chan-ban, a Chimú Királyság fővárosában. A chimú vagy más néven chimor kultúra időszámításunk szerint 850-900 körül alakult ki a Moche-kultúrát követve, amely egy körülbelül ezer kilométeres par...
22:09 Július 5, 2022
Történelem
3410
1 хвилина

Feltárhatják Artúr király sírjának titkát
A Manchesteri Egyetem régészeiből álló csapat feltárja az úgynevezett Artúr sírkövet, a legendás Artúr királyhoz köthető sírt.
21:07 Július 5, 2022
Történelem
2575
1 хвилина

Különleges munka kezdődik, felolvasztják a „Jégherceg” 1300 éves sírját
A „Jégherceg” egy VII. században elhunyt fiúgyermek volt. A sírját tavaly októberben találták meg Tussenhausenben.
21:37 Június 30, 2022
Történelem
2558
1 хвилина

Arany helyett mamutkölyköt találtak a yukoni aranymezőkön
Nuggetek után kutatott, mamutot talált egy aranyásó Kanadában a yukoni Eureka-szurdokban.
22:26 Június 26, 2022
Történelem
3243
1 хвилина

Egy múmiában találtak rá az ősi E. Coli baktériumra
Azonosították a tudósok az Escherichia coli (E. Coli) baktérium első ősi genomját. A kanadai McMaster Egyetem és a Párizsi Egyetem kutatói egy XVI. századi olasz múmiában bukkantak a baktérium maradványára, amelyből sikerül újra megalkotniuk.
22:36 Június 19, 2022
Történelem
2661
1 хвилина

Aranykinccsel teli hajóroncsokra bukkant a kolumbiai haditengerészet (videó)
További két történelmi hajóroncsot fedeztek fel a kolumbiai haditengerészet kutatói, akik nagy teljesítményű berendezésekkel vizsgálják a Cartagena partjainál 1708-ban angol kalózok által elsüllyesztett, aranykincsekkel teli San José-gálya roncsát.
22:32 Június 10, 2022
Történelem
5088
1 хвилина

Genetikai vizsgálat mutatta ki a honfoglalók, avarok és hunok kapcsolatát
A magyarság eredetére és a honfoglalást megelőző kor népeivel való kapcsolatra is fény derül abból a Current Biologyben megjelent cikkből, amely a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontja és a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tansz...
20:34 Június 5, 2022
Történelem
4203
1 хвилина

2500 éves szarkofágokat és egy rejtélyes papirusztekercset fedeztek fel Szakkarában
A Kairó melletti Szakkarában dolgozó régészek több száz ókori sírt tártak fel, és egyiptomi istenek bronz szobrait is megtalálták – közölte hétfőn az egyiptomi idegenforgalmi és régészeti minisztérium.
22:30 Június 1, 2022
Történelem
5974
1 хвилина
Kárpátalja
Több mint 10 millió hrivnyába kerül az erdészetnek az illegális fakitermelés Szvidovecben
18:00 Július 10, 2025
Vízmegőrző megoldások a klímaváltozás hatásainak enyhítésére (videó)
16:21 Július 10, 2025
Háromszor alacsonyabbra értékelte a földet: egy értékbecslő több mint 2,2 millió hrivnyás kárt okozott a Szolyvai kistérségnek
16:12 Július 10, 2025
Két lembergi turistának nyújtottak segítséget a hegyimentők
16:00 Július 10, 2025
Aktuális (2025.07.10) - Közösségi összefogással jött létre, halastó és pihenő övezet Kisdobronyban (videó)
15:35 Július 10, 2025
Több hír Kárpátaljáról
Kiemelt téma
Ukrajna
Ha nem ér véget a háború, Ukrajnának 2026-ban további külső pénzügyi támogatásra lesz szüksége – pénzügyminiszter
17:30 Július 10, 2025
Orosz drónok támadják Csernyivcit, a városban robbanások hallatszanak
17:08 Július 10, 2025
Ukrajnában drónvadászok toborzása kezdődött, a jelentkezők havi 100 ezer hrivnyát is kereshetnek – Védelmi Minisztérium
16:34 Július 10, 2025
Ukrajnának több mint 40 milliárd dollár külső támogatásra lesz szüksége 2026-ban – miniszterelnök
14:01 Július 10, 2025
Továbbra is aktívan vásárolnak használt autókat külföldről az ukránok
13:48 Július 10, 2025
Több hír Ukrajnából
A nap hírei
Világ
Zelenszkij a Marshall-terv koalíció létrehozását szorgalmazza Ukrajna helyreállítása érdekében
17:50 Július 10, 2025
Dél-Korea volt elnökét másodszor is letartóztatták hadiállapot kihirdetésének kísérlete miatt
17:20 Július 10, 2025
Kellogg egy új Marshall-terv keretében javasolja Ukrajna újjáépítését
17:00 Július 10, 2025
Az Európai Parlament jóváhagyta az EU külső határainak átlépésére vonatkozó új rendszer bevezetését
16:50 Július 10, 2025
Bekérették az ukrán nagykövetet a kényszersorozáson agyonvert kárpátaljai magyar férfi miatt
15:45 Július 10, 2025
Több hír a világból